Friendship is not a big thing... it's a million little things

A mindentudó wikipédia szerint a barátság nem más, mint: „összetett, támogató emberi viszony. Tartalma és meghatározása koronként és kultúránként eltérő, valamint az alanyok társadalmi helyzete és személyiségjegyei is befolyásolják. A barátság egyéni vonatkozásban lelki, vagyis érzelmi, anyagi és kognitív erőforrás. A barátság az egyik emberi kapcsolat, mely emberek között alakul ki több örömteli találkozás, beszélgetés által. Jellemzi a kölcsönös elfogadás, rokonszenv, szeretet, bizalom, szövetség, együttérző képesség, nyitottság, törődés.

 A barátság önkéntes jellegű, a barát pedig nem helyettesíthető. Egy barát kiválasztása szabad és tudatos cselekvés eredménye. Sok más emberi kapcsolattól eltérően a baráti viszonyoknak nincs intézményes hátterük, a barátokat nem kötik össze formális kötelezettségek, sem szankciók, a barátságot nem szabályozza törvény. Viszonosság jellemzi: akit barátomnak választok, az is barátjának választ engem. Fontos tehát az önkéntes jelleg, a kölcsönösség, az egyenlőség, a bizalom, az intimitás és az együttműködés, de ugyanennyire lényeges szempont a közelség és a hozzáférhetőség is.”

A nők általában mindent megosztanak legközelebbi barátnőikkel, még olyan dolgokat is, amelyekről sosem beszélnének férjüknek vagy szüleiknek. Ezért amikor egy barát, aki mindent tud rólunk, hirtelen elfordul tőlünk, azt úgy éljük meg, mintha valaki kést döfne a szívünkbe.

"A női barátságok rendkívül intimek és erősek, ezért egy ilyen kapcsolat megszakadása legalább olyan fájdalmas lehet, mint egy szakítás. A nők általában saját értékmérőjüknek tartják barátságaikat, ezért a barátságok megszakadása nemcsak az elutasítás miatt fáj nekik, hanem azért is, mert úgy érzik, nem elég jók a másiknak."

Szeretetre kiéhezett korban élünk. A mai „alternatívnak mondott” orvosok (leginkább úgy hívjuk őket csak így összefoglalóan hogy természetgyógyászok) a megmondhatói, hány ember betegsége mögött áll valódi okként a szeretethiány. A “civilizált” társadalmakban amúgy sem divat az érzelmek kimutatása, ezért a „hagyományos” orvoslás alapja tulajdonképpen annyi, hogy az ember egy bonyolult gépezet, amelynek pusztán szerkezeti baja lehet és a gyógyítás nem más, mint alkatrészek megjavítása, szükség esetén cseréje. Nemrég olvastam egy könyvet, amibe egy orvos tapasztalatait is belefonták. Az orvos egy tehetséges sebész volt, aki tökéletes munkát végzett. Azonban egyszer, egy saját személyes dráma hatására elkezdett törődni is a betegeivel, nemcsak bevarrta a sebet és jónapot, hanem odaült az ágyuk szélére vizit alatt, megfogta a kezüket, érdeklődött a hogylétükről. Láss csodát, a betegek gyógyulási aránya 30%-kal megnőtt hirtelen, látszólag a semmitől. 

Napjaink gazdaságközpontú szemlélete nem tűr meg semmiféle szentimentalizmust, sőt még magát a szeretetet (szerelmet, barátságot) is sokszor valamiféle fizetőeszköznek használjuk amit akkor adunk, ha kapunk is érte valamit. Sokan eleve úgy látják, hogy a szeretet lényege az, hogy őket szeressék, és ezt külsődleges dolgokkal, amibe az öltözködéstől, kinézettől bizonyos megtanulható magatartásformákig sok minden belefér, el lehet érni. Kvázi meg lehet vásárolni. Nehezen látják be, hogy görcsös erőlködésük önmaguk megszerettetésére inkább szomorú, mint szeretetre méltó. Ebből adódik az, hogy az emberek nagy része előbb-utóbb maga kénytelen megtanulni a szeretést, és hogy hogyan kell elérni hogy szeretve legyél. Vagy legalább rájönni, hogy valahogyan másképp kéne csinálni amit eddig csinált. Szerencsére azt tapasztalom mostanában, hogy az emberek kezdenek ezek felé a dolgok felé nyitni, fordulni, és befogadóvá válni (ahogy saját magam is). A rossz hír (nekem) csak az, hogy ez sajnos az én generációmban már nem fog radikálisan változni. Talán 1-2 generáció múlva újra visszatérhetnek az emberek a normális emberi kapcsolatok és a felvállalt lelki élet világába.

Nagyon nehéz egyébként megtanulni, és azon gondolkodtam a minap hogy talán lehetséges, hogyha nem tanítják meg abban a korban mikor erre legfogékonyabb vagy (nyilván a szüleid, igen) akkor teljesen sosem alakul már ki: hogy a legfontosabb az, hogy saját magunkat szeressük. Senki nem fog szeretni minket, ha mi magunkat nem szeretjük. Én sem hittem el ezt sokáig, illetve elhittem, de lehetetlennek tűnt a megvalósítása ezért követtem az addig „bevált” gyakorlatot de sajnos beigazolódott hogy tényleg így van, és a külsőségektől remélt szeretet tényleg nem vezet sehová. Sokan félnek (félünk) attól, hogy kevésbé fognak szeretni, ha kimondjuk az igazat. Nem könnyű ezt összeegyeztetni, én még mindig küzdök ezzel… Azt tapasztalom hogy ennek a tanulásnak a lépcsőfokait fokról-fokra kell bejárni, nem lehet csak úgy átugrani. Remélem, hogy ennek a tanulási folyamatnak a hozadéka az lesz, hogy azok az emberek, akikkel kapcsolatban voltam/vagyok/leszek és akiket fontosnak érzek, már nem esnek áldozatául a materialista társadalom által belénksulykolt, emberi kapcsolatok hosszútávú fenntartására teljességgel alkalmatlan viselkedésformának amit én magam is nagyjából 30 évig műveltem. (Persze van, aki egy életet leél így mert vagy nincs szüksége rá, hogy változtasson, vagy nem jön rá sosem hogy kéne.) És azt is remélem, hogy azokkal a barátokkal akikkel viszont valami oknál fogva megszakadt a kapcsolat, de még dolgunk van egymással, sikerül majd újra egymásra találnunk. Én nem hiszek ebben a fonál-dologban, hogy elszakad meg össze lehet kötni meg csomó marad meg mittudomén hogy van, én abban hiszek hogy mindenki hibázik. Viszont ha úgy hibáztál, hogy nem volt rossz szándékod a másik felé, hanem csak egyszerűen így sült el, akkor ha itt az ideje, helyrehozhatóak a dolgok. Nem vonatkozik ez a rosszindulatból vagy direkt negatív szándékból elkövetett hibákra természetesen. Persze az is lehet hogy nem lehetnek mindig ugyanazok az emberek a barátaid, és valakinek csak bizonyos ideig van helye az életedben. Nem tudom. Én mindenesetre csak saját magamat változtatni tudom és próbálom, és mindenkinek csak ennyit kéne tennie, hogy a világ egy szebb hely legyen. Remélem, hogy az én kis minike energiabefektetéseim ebben az óriási univerzumban mégis értékelve lesznek előbb-utóbb.

“Az élet legfontosabb pillanata a jelen pillanat, a legfontosabb személy, akivel most beszélsz, a legfontosabb feladat pedig a szeretet.”