Egy nagyon kedves (okosszépmagabiztosésimádom) barátnőm - mint kiderült - írt még az
egyetemen egy publikációt a tinédzserek testképéről és önértékeléséről. Nagyon
érdekes kis tanulmány, jópár középiskolás korú kitöltötte a kérdőívet, amit ő
kielemzett és összefoglalt. Az az összefoglaló tanulság az egészből, hogy
bármilyen meglepő is, és az ember alapból pont az ellenkezőjét várná, de a tény
az, hogy a tinédzserek még simán átlépnek azon, hogy itt egy kis háj, ott
egy kis háj, kicsi a fülem, nagy az orrom, X a lábam... illetve nagyon sokan
kifejezettem szeretik önmagukat. 3 különböző gimnáziumban vették fel a mintát és bár azt
várták, hogy sokkal negatívabb balansz fog kijönni, meglepően sok tini elégedett önmagával.
És itt jön a még meglepőbb fordulat: a felnőtt nők sokkal
rosszabbul értékelik önmagukat, mint a tinédzserek, és ez a kőkemény. A kérdőív
szerint gimiben még az a fontos, hogy mindenki jól tanuljon (persze, nyilván,
gimnázium-függő, de most beszéljünk a színvonalasabb középiskolákról). Persze,
fontos, hogy a fiúknak is tetszünk, de nem a legfontosabb. Aztán ahogy idősödik
a nő, annál hülyébb lesz, nemhogy okosodna. Mert vége a sulinak, aztán vagy van
egy melója vagy ellébecol az egyetemen, ahol nincs őrült teljesítménykényszer, szingli és elkezd azon
agyalni, hogy vajon miért nincs pasija, és arra jut, hogy ja nyilván csúnya vagyok, kövér vagyok. Onnantól kezdve elindul az ördögi kör. "kövér vagyok, le
kell fogynom (itt jön a csodálatos Joy meg Cosmo által ajánlott káposzta-diéta amitől a
végén 5 kilóval lesz több mint az elején de ez más téma...)... de hát azt mondják,
hogy a pasik szeretik, ha van mit fogni a nőn... tehát szép vagyok így is...
tehát dögöljenek meg a soványak... igazából nem is szépek a soványak. Sőt: kifejezetten visszataszítóak... nem is akarok olyan lenni.... de még mindig
nincs pasim... lehet mégis kövér vagyok...de most szomorú vagyok, eszek egy 12 muffint, de januártól majd járok futni..." Meg van a másik fajta, akinek van pasija, és beletunyul. Együtt tanulás, vacsika, csokika, aztán az egyetem végére meg van akkora popsika mint a Winettou lovának...
Ott bukik egyébként a téma, amikor valaki nem saját magának akar tetszeni.
Akkor bármit bemagyaráz magának. Még azt is, hogy igazából jó neki kövéren,
közben meg csóri utálja, amit a tükörben lát. Szóval szerintem az emberek egyáltalán nincsenek képben hogy mivan, hogy néznek ki, mit akarnak, meg úgy
egyáltalán. Aztán van a másik fele aki meg azt állítja (és mondja is mindenkinek, hangosan), hogy elfogadja magát úgy
ahogy van, a büszke önérzetes, közben meg elsírja magát a próbafülkében mikor a legnagyobb méret se jön föl, meg
csak sötétben szexel, de tenni nem tesz semmit hogy ne így legyen, illetve de, annyit hogy ilyen leszorítós bugyit hord mer' attól majd biztos kevésbé látszik az igazság.
Kéne 1-1 pszichológus minden nő mellé manapság, de komolyan... hisz az embernek kell, hogy
legyen egy épkézláb önértékelése és egészséges testképe/énképe ahhoz, hogy a
másikban féltékenység nélkül meglássa a szépet. Hogy azt mondhassa a másikra hogy "ez igen, szép teljesítmény". Vagy hogy "de csinos vagy"- és komolyan is gondolja.
Merhogyugye vannak ezek a gyönyörű, csodás testű sportoló lányok,
fitmodellek, vagy csak simán azok, akik edzenek és látszik rajtuk. Izmosak, igen. (iszonyú sokat dolgoznak ezért, jegyzemmeg halkan) És azt mondják nekem sorban az ismerős lányok,
hogy "jaj hát az már túl sok, ez már nem szép (!!), én nem is szeretnék ilyen lenni". És tudod
mit reagáltam volna a harmadiknak már, zsigerből? Csak visszafogtam nyilván magam mer
jólnevelt gyerek vagyok. Hogy "nem a lóf*szt nem, csak tudod, hogy annyira
akaratgyenge vagy hogy SOSE leszel olyan, ezért inkább magad is elhiszed, hogy nem tetszik. Közben 10 lábujjból 3-at
gondolkodás nélkül odaadna mindenki egy ilyen testért, főleg te." Persze
nem ezt mondtam. De ez az igazság.
Na meg a másik: miért edzel, jó vagy te már így... Na
ettől borul el az agyam általában. Merthogy ad 1: ez a mondat, hogy "jó vagy te
így", igazából úgy hangzik hogy "nehogymár még jobban nézzél ki", ad 2: azért edzek, mert szeretem, szeretek edzeni, szeretem utána a büszke fáradtságot, és mellesleg igen, szeretem, hogy mellékhatásként jól is néz ki tőle az ember. És mellesleg föl sem foghatom, hogy miért nekem kell egy csomó embernek magyarázkodnom, mert edzek...
Ha már valaki tényleg elégedett is magával úgy, hogy elhanyagolt tunya teste
van, oké, rendben, (bár nehezen hiszem el, hogy valaki elégedett a hurkákkal), de egyszerűen nem hiszem el hogy valaki elégedett azzal, hogy izzad nyáron
mint a ló, hogy nem tud feketén és fehéren kívül semmi más színt felvenni, hogy összedörzsölődik a combja
és az meg fáj mint az állat, hogy a farmerjainak a combköze havonta kilukad a súrlódástól, meg ha leül eltűnik az öve, és még sorolhatnám... És ez még csak a komfortérzet, meg a kinézet (ami ugye nem számít, mint tudjuk)! Arról, hogy szegény szervezete mit áll ki ezeknek az embereknek, nem is beszéltem még. Az, hogy nem tud felmenni a másodikra, az normális dolog? Vagy hogy úgy horkol, hogy az agya nem kap éjjel elég oxigént? Az egészség, a test, a jövő, nem hiszem el hogy nem érnek meg annyit, hogy megerőltesse valaki magát értük. Nem kell félreérteni, nem fitness-harcos vagyok a "Mindenkinek kockahasat"-mozgalomban, egyszerűen nagyon szeretném, ha megértenék az emberek hogy a testük az egyetlen állandó tulajdonunk az életünk folyamán, és hogy nagyon-nagyon kell rá vigyázni, hogy ugyanúgy ki tudjon szolgálni 50-60-70 évesen mint ahogy teszi azt 20 évesen. És ezzel az életmóddal, gondolkodással folyamatos kifogáskereséssel és önbecsapással amit a mai ember művel, nemhogy 70 évesen nem fogja őket szolgálni a testük, de 35 évesen nekik kell gyógyszereket szedni, hogy életben tartsák... És ez nem kockahasat jelent. Ez egy normális, nem túlsúlyos, fitt, normálisan táplálkozó testet jelent, ami aztán lehet ezeken a kereteken belül még akár mondhatjuk hogy "töltött galamb" is. Aláírom, hogy van akinek ez tetszik, legyen. De egy duci is figyelhet magára, étkezhet egészségesen és lehet fizikailag aktív. Az állandó fotelbenvekvésre meg az előrecsomagolt croissant-ra azonban nincs magyarázat, és - majd a saját teste mindenkinek bebizonyítja nem is sok időn belül, hogy - nincs bocsánat sem. És ez itt ugyanúgy vonatkozik az alapvetően vékony testalkatú emberekre is, akik emiatt, mondván hogy nincs súlyproblémájuk, meg se mozdulnak és cukorral tömik magukat mert "úgysem híznak". Ez egy kicsit sem jobb az előző verziónál, csak mondom.
A "nekem erős a csontozatom"-elmélet meg itt dől meg:
Aki nem érti meg, hogy ezt nem lehet megúszni, nem lehet ellébecolni, nem lehet kikerülni, annak nagyon sok baja lesz a jövőben. Ez nem egy opciós dolog, ez egy egyenes arányosság. Ha elhanyagolod a tested, ha kizsigereled, ha rossz kaját adsz neki, ha neadjisten dohányzol is mellé, ne várj semmi jót, és ne csodálkozz ha legkésőbb 40 évesen úgy lerobbansz, hogy egy orvos sem rak össze soha többé, és ott lesz vége, nincs második felvonás. Nem vékonynak kell lenni, hanem egészségesnek, fittnek. Viszont a jó hírem, hogy az fittséggel az elégedettség is együtt jár. Járhatsz te agykontrollra meg hipnózisra, hogy elégedett legyél a testeddel ha 100 kilós vagy, mind pénzkidobás lesz (viszont a hipnotizőr vesz belőle új autót). A testeddel való foglalkozás az életed minden területére, még a mentális egészségedre is kihat. Azt mondják sokan, hogy "jaj de nincs motiváció"... NINCS MOTIVÁCIÓ?? Akkor az, hogy minőségi életet élj, mi? Nemcsak a bikinimodell versenyre való felkészülés a motiváció, vagy az olimpia... Egy egészséges minőségi élet 100-szor nagyobb motiváció kellene legyen, mint négyévente egy olimpia. Arról nem is beszélve hogy micsoda stresszoldó örömforrás maga a testedzés, és igen, nyilván az első jópár alkalommal meghalsz, de utána összehasonlíthatatlan örömöt ad. De persze ezt csak az tudhatja aki csinálja... Kezdjétek el, nem holnap, nem januárban, most. Ha segítség kell, szóljatok. Csók
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése