2013. december 30., hétfő

Új év, új élet...?





Újév. A fogadalmak időpontja, amikor hisszük, hogy reggel valami jobb és boldogabb kezdődik. Elég, ha hagyjuk, hogy hasson ránk a fizikusok és csillagászok által megállapított kezdet mágiája, lenullázzuk a számlálót, összeállítjuk a fogadalmak és eskük listáját, amelyet úgysem tartunk be. Már az újévi ebéd után rágyújtunk az első cigarettára, január közepén már nem hiszünk abban, hogy az év végére folyékonyan beszélünk angolul, a fogyókúrát elhalasztjuk "jobb időkre", a nyári szabadságra. Addig úgyis mindenki elfelejti. De ezen a kivételes újévi éjszakán még mindig úgy érezzük, hogy nemcsak új év kezdődik, hanem most kezdődik minden. - Janusz Leon Wisniewski

Mindenkinek van-volt-lesz az életében (van akinek rendszeresen is), az a bizonyos "jövő hétfő"... Amikortól lefogy, leszokik, nem idegeskedik többet a főnökén, többet foglalkozik a gyerekkel és kevesebbet nézi a tévét, bármi... Nem tudom, hogy valakinek valaha sikerült-e már ezeket "jövő hétfőn" elkezdeni és konzekvensen be is tartani. Nekem még soha. Volt pár forduló az életemben, amikor tényleg belekezdtem, amikor tényleg befejeztem, amikor tényleg megváltoztattam... Egyik sem hétfőkhöz vagy elsejékhez kötődött. Pedig hányszor kezdtem én is el a fogyókúrát "hétfőn"... Nagyjából 2-3 órát tartott ki a lelkesedés, jobb turnusokban talán egy napot is. Mármint vacsoráig... :) Azonban azok a fordulópontok, amik tényleg kitartottak, és tényleg igazi változáshoz vezettek, mindig ott azonnal jöttek el. Persze ezek a pillanatok nem mindig örömteliek. Van, hogy kell hozzá egy sokk... ha otthagy a pasid, ha hirtelen magadra maradsz egy problémával és nem tudod tovább várni hogy más megoldja helyetted, ha meglátod az iszonyú farodat a próbafülke fényárjában, amire nem megy föl a legnagyobb farmer sem... Sőt: állítom, hogy kisebb vagy nagyobb, de határozottan sokk kell ahhoz, hogy ezek a fogadalmak kitartó változtatáshoz vezessenek. De tényleg... ha alapvetően nincs baj, elvegetálgatsz az amúgy középszar helyzetedben (legyen az bármivel kapcsolatos), akkor mireföl is változtatnál? Alapvetően tudod, hogy a gyerekkel kéne olvasni esténként, de olyan jóképű az a Booth ügynök, meg amúgyse bukott meg a gyerek olvasásból, a hármas is jegy, majd nyáron gyakorlunk... 

Az emberek nem szeretik a változást... a változás megerőltetés, a változás kín. Ha persze-persze sír a szád, mert mindenkinek sír (hülye magyar mentalitás ez, igazán), neked miért ne sírna, de alapvetően kedélyesen elvagy az 50-es méretű farmeredben, senki sem szól be, meg találtál is egy xxl shop-ot ahol egy náladnál is nagyobb nő szolgál ki, minek is változtatnál... Bezzeg ha be se férsz a Mango próbafülkéjébe (de komolyan, ott valaki emberfia komfortosan érzi magát amúgy??? A Mango próbafülkéje a legnagyobb kib.szás a női nemmel, ezt bizonyosan állíthatom) Szóval ha valami sokk ér, egyből elgondolkodsz, hogy talán a változtatás kínja megérné, talán egy számodra komfortosabb világba vezetne el. Merthogy a kitartás fontosabb mint az elhatározás. Ha nincs motivációd, ha nincs meg az új élet reménye, nem lesz kitartás. Valami cél mindig kell. Lehet az egy 40-es farmer. Lehet az egy kiegyensúlyozottabb gyerek, vagy egy boldogabb házasság. Vagy egy új autó... Vagy egy komplett új élet, külföldön. Bármi lehet, ami téged előre visz. De cél nélkül nem megy... sodródni az élettel kényelmes (sokan csinálják... csináljuk, igen, néha én is... na jó, sokszor) csak sehova nem vezet. Alapvetően elringatózol, ha túl hideg azért reklamálsz mer már milyen dolog az, de amúgy nem rossz, persze néha-néha odavág a víz a parthoz, felébredsz, kicsit kaparod a partfalat, mindegy hogy homokos vagy agyagos, legfeljebb több idő alatt mossa ki a körmeid alól a víz, aztán visz tovább az ár. Végül eljutsz a nagy büdös sehova. És emberek így élnek le életeket. Time flies...


Szóval alapvetően ezek az új év-új élet fogadalmak jó dolgok... csak 90%-ban cél nélküliek, ezért aztán hosszabb-rövidebb (inkább rövidebb) idő után csúfosan bebuknak. Leszokok a dohányzásról. Oké, de miért? Hát nem is tudom... tökre szeretek cigizni, csak hát drága...na majd ha eléri az 1000 forintot, akkor!...meg amúgy is.. na jó, buliban néha... Hja, kérlek, így nem fog menni... Azt javaslom, hogy sokkhatás híján a nagy-nagy-ÓRIÁSI fogadalom helyett inkább a célokat határozzuk meg 2014-re. Ha megvannak a célok, megvan a jobb élet víziója, utána kezdjük el megfogalmazni, hogy hogyan érhetjük el.  Folyamatos lépések, próbálkozások, ha nem jó délnyugatnak, induljunk északkeletnek, csak lássuk magunk előtt a célt, hogy mit akarunk elérni, hogy mivé akarunk válni. Nincs recept. Nem hiszek sem abban, hogy "apró lépésekkel, minden héten változtass meg egy pici dolgot és majd akkor észre sem veszed és minden megváltozik" de abban sem, hogy "radikálisan, azonnal mindent, pár hétig fáj, de utána jó lesz"... Minden élethelyzetben más működik... Minden embernél más működik. Csak legyen célod. Ez a legfontosabb... Boldog új évet mindenkinek. Boldog új évet nekem.



2013. december 15., vasárnap

Példakép

Pár napja a reggeli forgatagban álltam egy kedves embertársam hónaljában a metrón egy laza 40 percet, és ott ütötte meg a fülemet a következő beszélgetés, (valami kollegájukról, úgy vettem ki), két fiatal, kb 20-as éveik végén járó, öltönyös-laptoptáskás fiatalember szájából. Próbálom idézni, hogyaszongya az egyik:
"-te, ez a John/Gordon/Paul/mittudomén, ez zseniális. Hát ez úgy hazudik, hogy még én is elhiszem. A múltkor meg lelépett az étteremből fizetés nélkül, vágod, amikor fogadtunk. Minden országban megcsinál mindent ahova helyezik éppen, úgyis megy tovább januárban Ázsiába a céggel. Ő a példaképem."



Hallgattam, és közben azt üvöltöttem belül hogy "WTF?!? MIVAN?!? TESSÉK?!?". Csak nekem ennyire érthetetlen ez? Ezen agyalok azóta is, szóval muszáj leírnom amit gondolok erről, különben súlyos belső torzulásom lesz. Szóval, megnéztem hogy "hivatalosan" mi a példakép fogalma. Ez:

"Mintául választott személy, akiben a példaképválasztó különösen értékes, számára vonzó tulajdonságokat érez meg vagy ismer fel... A mintaképélmény pszichikai szükséglet, mely a következő gyökerekből táplálkozik: a gyengeség leküzdésének szükséglete, kiegészülési, kompenzációs, fejlődési szükséglet, a már kialakult értékelő álláspontok megerősítésének szükséglete... Ezek lehetnek: élő példaképek, szimbolikus modellek, történelmi vagy fiktív személyek (pl. regények, filmek alakjai)." - Zrinszky László 

És valóban, eszerint nincs benne, hogy ezeknek a például választott értékeknek JÓNAK kell lennie... Pedig így kéne lennie nem? A követendő példának jónak kellene lenni. Persze, megint jön, hogy mi a a jó... Hát szerintem ezek azok, például:  az örök értékek (szép, jó, igaz) felismerése, tisztelete és képviselete, az élet, a béke, a család, a gyermek tisztelete, a környezet harmóniája iránti fogékonyság, rendszeretet, minőségigény, a pontos, megbízható munka öröme, a kiváló teljesítmény kitüntetett értékként való elfogadása,  az új iránti fogékonyság, a szabadság, a kreativitás igénye és tisztelete, felelősségérzet, a fenntarthatóság szerinti életvitel,  becsületesség, megbízhatóság, nyíltság, igazmondás, emberszeretet, kölcsönös megbecsülés, hagyomány- és tekintélytisztelet, az egyéni különbségek iránti nyitottság és tolerancia, a gyengébbek támogatása, szolidaritás, a korlátaink elfogadásán alapuló alázat, érzelmi érettség, belső harmónia, egyéni-és nemzeti önbecsülés, empátia, szeretetre való képesség és szeretetre méltó élet, az igaz barátságra, a szerelemre való képesség, együttműködési és segítőkészség, szolidaritás, kompromisszumkészség, önmérséklet, az értékrend betartásának igénye, igazságosság, tisztesség. 
Nagyjából ezekre gondolok én a "JÓ" értékek alatt.

Úgy gondolom, hogy Magyarországon, általánosan negatív és fanyalgó hozzáállásunk miatt a pozitív példa ritkább, és ezért még sokkal fontosabb, mint máshol. A hősök inflációjának korát éljük. Senki sem lehet igazi hős, mert van nála még nagyobb. A jellemfejlesztő, pozitív példák keresésének a titka, szerintem, hogy a csoda helyett keresd a köznapian jót, a hétköznapi hősöket. 


Nekem kb 30 évig nem volt példaképem. Lehet, hogy igényem sem volt rá, nem tudom, de így felnőtt fejjel visszagondolva, nem is igen volt kit példaképnek tekinteni. Nyilván a szülők ezalól kivételek, hisz igazi hősök ők, de ezt a témát most hagyjuk, erről majd máskor, szeretlek anya.
Szóval például egyetlen tanáromra sem mondanám, hogy példaértékű volt. Egyre sem. De hogyan is mondhatnám? Nyilván akkor mikor dolgozatot íratott, ő volt 40 éves "igazi felnőtt" mi meg 15 éves kamaszok, tartottunk tőle és azt hittük, hogy minden tud, közbe' meg utólag rájössz, hogy semmi mást nem csinált csak unottan felolvasta az anyagot a tankönyvből. Meg, hogy olyan hibákkal meg akcentussal tanította az idegen nyelvet, hogy egyetlen élő angol sem bírná ki visítva röhögés nélkül (és még ő kritizált, nem is akárhogyan), arról a valószínűségszámítás tanárról nem is szólva akihez szigorlaton miniszoknyában kellett menni hogy esélyed legyen, és bármilyen jól is tudtad az anyagot ha nem tudtál a második világháborús tankokról társalkodni, max kettest kaphattál. Aztán magyarázd meg otthon. Szerencsére az én anyám tudta, hogy az egyetemen a kettes is jegy, de volt akié nem... na mindegy.

Szóval én nem voltam olyan szerencsés, hogy igazi példaképek vettek volna körül amíg felnőttem, igazán irigylem, akinek volt ilyen. Azonban az utóbbi időben találkoztam két olyan emberrel is szinte közvetlenül egymás után, akikre azt mondhatom, hogy példaértékűek, és igazán felnézek rájuk. Nagyon érdekes, hogy mindkét emberre a sport által találtam rá. Nem tudom, hogy ez véletlen-e, szerintem nem. Persze, nyilván nem azt mondom, hogy csak a sportolók között vannak példakép-értékű emberek, ha mondjuk biofizikus lennék akkor joggal lehetne mondjuk egy Nobel-díjas a példaképem, vagy ha zenész lennék, akkor mondjuk Mozart. De én, mint átlagos "diplomám van-de valójában nem értek semmihez-30 évesen keresem a helyem a világban"-generációs kispajtás, az útkeresésemen a sport és egészséges életmód felé terelt a sors, és ezért is igazán hálás vagyok mert imádom. Azonban az megdönthetetlen tény, hogy a sport olyan kitartást és tartást ad, amit alapvetően nagyon nehéz elérni. Jó esetben megtanít rá, hogy azt kapod amiért keményen megdolgozol, és a fejlődést csak te tudod elérni, senki más helyetted. Megtanít nem feladni az első nehézségnél. Megtanít tisztességesen versenyezni és tisztelettudóan veszíteni is. Megtanít küzdeni és a versenytársakat nem lebecsülni. Ezért is kéne minden gyereknek sportolni, hogy ezeket az értékeket korán elsajátítsák...

Szóval igen, vannak még hétköznapi hősök. Vannak, csak nem sztárolják magukat, teszik a dolgukat úgy, ahogy az ő értékrendjük szerint legjobbnak tartják, pátosz nélkül. Talán nem is egyszerű őket felismerni, mert elszoktunk már attól, hogy valaki szerényen, teljes átéléssel, és komolysággal cselekedjen. Nagyon népszerű már manapság az "ejj ráérünk arra még" és a "jó lesz az úgy is"-mentalitás, ezért alapbeállításként ezt várjuk. Ezért aztán amikor találkozol valakivel aki szívből, komolyan csinál valamit, először megrémülsz, hogy túl szigorú, vagy azt hiszed, hogy csak játsza az agyát, tehát - sajnos - valamiért rögtön valami negatívat feltételezel erről a hozzáállásról. Azután, ha nem futsz el az első ijedtségtől, idővel kiderül, hogy messze nincs ilyenről szó, és az agyjátszás olyan messze áll ezektől az emberektől, hogy talán a szó jelentését sem tudják. Egyszerűen csak tényleg, igazán komolyan veszik amit csinálnak, valóban, komolyan, igazán át akarják neked adni a tudásukat, önzetlenül, tiszta jóindulattal. Rájössz, hogy ezek az emberek valószínűleg sokkal kevésbé lesznek szigorúak veled, mint magukkal. Olyan bizalmad alakul ki feléjük, ami nagyon ritka. Idővel mindig bebizonyosodik, hogy amit ők mondtak, azt tényleg úgy van, mégha amikor mondták még nem is hitted el. Utólag esik le sokszor, hogy "hű, hát ezt ő megmondta!" és jóleső érzés fog el, mert tiszteletet érzel, hogy tényleg, igaza volt és tényleg jót akart. Azután azon kapod magad, hogy azért próbálsz maximumra törni, azért koncentrálsz 150%-osan mondjuk a vizsgán, hogy ő láthassa és hogy büszke lehessen, mert annyit akarsz neki visszaadni, amennyit ő adott neked. Nem lehet ezt visszaadni, de akkor is megpróbálod. Ezek hatalmas pozitív és tiszta energiák, amik így áramlanak, óriás teljesítményt lehet így elérni, és másokat óriás teljesítményre sarkallni. És ezek az emberek semmit nem tettek másként, mint ahogy élnek. Ezt másképp nem is lehetne, mint hogy mélyről jön, és igaz. Ők nem követelik a tiszteletet, az mégis kialakul feléjük. Oké, jöhetnek a kétkedők, hogy "aki régebben ismeri ezeket az embereket, biztos tud róluk mást is, meg hogy senki sem tökéletes". Sosem állítottam, hogy ezek az emberek tökéletesek, és igen, nyilván a jellemfejlődés útján ők is végigmentek. Ők is voltak kamaszok (ki nem?), meg buliztak meg miegymás. És? Amit a veled való találkozás pillanatától leraktak eléd az asztalra, abba nem lehet belekötni. Ez az, ami számít. Én igazán hálás vagyok ennek a két embernek, és a sorsnak, hogy találkoztam velük, és remélem, hogy lesz még sok alkalmam tanulni tőlük. Köszönöm Vivi, köszönöm Zoli. You gave me the reason.






2013. december 11., szerda

Magadnak csinálod...





Nézz a tükörbe... ő a versenytársad. 

Alapvetően nem értek egyet ezzel a fitness-motivációs dömpinggel ami elárasztja a netet meg mindent. Kicsit olyannak érzem mint a vézna modelleket, akiktől a bizonytalan tinilányok anorexiásak lesznek, hogy úgy nézzenek ki... Persze a fitmodellektől senki sem lesz anorexiás, csak lehet frusztráló egy kissé önbizalomhiányos nőnek, hogy mindenhonnan az ömlik rá hogy "ne add föl, akkor jó a ha fáj, keep going-keep pushing, anélkül semmi vagy". A gyönyörűséges testű lányok tényleg léteznek, csakhogy ők nagy részben ezzel töltik az életüket, hogy így nézzenek ki, lévén ehhez rengeteget-nagyonnagyonsokat edzenek, tehát vagy maguk is edzők, vagy már profi szinten ebből élnek. Persze, óriás respekt nekik ettől függetlenül, de akkor is ez van. Nyilván van köztük kivétel is, aki amúgy könyvelő napi 8 órában, de nem ez a többség. Arról nem is beszélve, hogy azért ezeknek a modelleknek (fiúknak és lányoknak) általában van sportmúltja, meg szerencsés genetikája is. Továbbá a sportmodell lányonak szerintem 80, de inkább 90%-ban meg van pl csináltatva a mellük, mert a mell zsírszövet, és olyan a világon nincs hogy kockás a hasad, egy gramm zsír nincs a tested más részein, de közben D-s melltartót hordasz. Ez amúgy nyílt titok, nincs is ezzel semmi baj, csak hát az átlagnőhöz ezáltal nem lehet őket hasonlítani, aki nézegeti otthon magát a tükörben mondjuk 2 gyerek után...


DE: másrészről pedig egyetértek ezzel a trenddel, mert megmutatja, hogy lehetséges. Hogy ezek nem fotoshoppolt modellek, hanem valóban izmos a fenekük és valóban ilyen a testük. Hogyha valakinek motivációra van szüksége mert otthon ül az összepakolt edzőcuccával és beszippantja a kanapészörny, határozottan segít kimenni az ajtón. Ha eljön a holtpont félúton, segít emlékezni hogy miért is indultál, mert a motiváció igenis segít. Valószínűleg ezek a lányok sem így születtek, tehát ez valódi, reális, elérhető állapot. Persze csak akkor ha elég időt fordítasz rá. Mikor én komolyabban edzek, elmondhatom hogy nincs szociális életem. Napi 8 óra meló, előtte és/vagy utána edzés, este 9-re hazaesés, elájulás. Ez így van, nem szépítem. De ha akarsz valamit, pár hónapra bevállalod ezt az erőltetett menetet. Mint ahogy be fogom vállalni januártól 3 hónapra. De ezt már most előre tudom, hogy ez bizony ilyen lesz. Viszont nekem ez most megéri, és publikálni is fogom a végén az eredményt, hogy lássátok, nem a vakvilágba beszélek azért én se, és igazából sajtos csipszet gyömöszölök az arcomba a billentyűzet fölött... :) Ezt azonban évekig nem lehet bírni, hacsak valakinek nincsenek előrehaladott remete-hajlamai... Ez egy dolgozó, gyereket nevelő átlagembernek sajnos nem élhető állapot. 

Az fenntartható, egészséges középutat megtalálni viszont nem művészet. A titok annyi, hogy mindenki saját magához viszonyítson elsősorban. Óriás közhely, de igaz, hogy fogadjuk el magunkat, majd ezután nézzük meg mit tudunk reális célként kitűzni. Nekem pl sosem lesz gazellabokám meg vékony derekam. Egyszerűen ilyen a csontvázam és kész. Reálisan állapítsuk meg, hogy mi a "hozott anyag" amivel rendelkezünk. Ne pazaroljuk az időt, hogy olyan dolgokon keseregjünk, amiket nem lehet megváltoztatni. Ha valakinek a válla-dereka és csípője nagyjából egyforma széles (mint nekem), ne akarjon Jennifer Lopez testet, mert akármennyit edz és izzad, nagyot fog csalódni. Ellenben ne használjuk kifogásként se, hogy "nekem ilyen a genetikám". Olyan genetika, hogy "30 kiló felesleg van rajtam, mert nagyanyám is kövér", nincs. Viszont ha pl valakinek szép homokóra formája van, az igenis tegyen meg mindent azért, hogy ezt egy óriás dinnye-forma beépített zsírpárna ne takarja el. Tudjuk meg, hogy kik vagyunk, tudjuk meg hogy mink van, és abből viszont kutyakötelességünk, hogy kihozzuk a legjobbat, a saját tempónkban. Fogadjuk el akár azt is, hogy mondjuk két gyerek után nem ugyanazok a célok, mint 20 évesen, de a gyerekeket akkor sem elfogadható számomra, hogy sokan mindegy indokként használják fel arra, hogy miért néznek ki úgy, ahogy. Ez a poszt direkt csak a kinézetről szól, és nem firtatom ennek az egészségi vonzatait. A kinézet fontos, ha bevalljuk, ha nem. Nyilván ezért van az, hogy három napja keresek Pesten kozmetikust, eddig négyet hívtam fel de egy sem tud elvállalni mert "karácsonyig tele vagyunk". Mint ahogy az összes rázatós-elektromos stimulálós-nemkellsemmitcsinálnicsakfeküdni és égazsír-típusú szalon is tele van, egyfolytában. Mindenki nézi a másikat, és mindenkinek van véleménye is a másikról (húú nézmá' hogynézki - ugye, ugye?), és mindenki szeret jól kinézni, az emberek igenis szeretnek szépek lenni. És mindannyian tudjuk, hogy ez mennyire meg is tudja keseríteni az emberek életét, ha mégsem azok. Rengeteg lelki sérült mászkál az utcákon, akik elégedetlenek okkal vagy ok nélkül saját magukkal. Fogadjuk el, hogy a 21. században élünk, és ez egy ilyen világ. Méltatlankodhatunk, hogy nem szeretjük pl a mobiltelefont és bojkottálhatjuk is a használatát, csak nem érdemes... Ugyanúgy, lázadhatunk, hogy nekünk márpedig nem fontos a kinézet és "engem értékeljenek a belsőm meg tudásom alapján", csak ne lepődjünk meg ha majd egy fontos melót nem kapunk meg mondjuk emiatt, mert igen, ez bizony megtörténhet. Az adott korszak ellen lázadni lehet, csak fárasztó és általában sikertelen is. Ez a szomorú valóság. A jó hírem viszont, hogy (dobpergés):

A megoldás egyszerű: TENNI KELL ÉRTE. Tenni kell magunkért, a külső-belső szépségünkért. Heti 2-3szor meg kell tanulni időt szakítani valamennyi testmozgásra. Tenni kell érte, ki kell menni a piacra zöldséget vásárolni. Azután meg kell erőltetni magunkat és elkészíteni az ételt. TENNI KELL ÉRTE. Anélkül sajnos nem fog menni. A saját szépségedet senki sem fogja készen házhoz szállítani, erre semmi más opció nincs. A szépség relatív, és nem a kockás hasat jelenti. Az igényt, az ápoltságot, az életkornak megfelelő erőnlétet és az ebből hozadékosan adódó megfelelő egészségi állapotot jelenti. Ha te ennél többet tudsz felmutatni, az csakis pozitív lehet, káros mellékhatások kizárva. Emelkedjünk fel a fotelből és kezdjünk hát neki. Nincs kiskapu...

2013. december 8., vasárnap

Kiskarácsony nagykarácsony 2.rész - tesztelés, első kör

Hogy tutira menjek, egyszerűsített formában kipróbálom a recepteket amiket karácsonykor főzni fogok. Az egyik oka, hogy megkóstoltassam a népekkel, hogy nehogy lukra fussak az ízzel, a másik pedig, hogy nehogy a végén jöjjek rá, hogy valamelyik alapanyag hiányzik és rohangálhassak december 24-én valamelyik fűszerért... 
Szóval természetesen nem a pompázatos karácsonyi műsort főzöm meg, hanem az egyszerűsített verzióját. Például tegnap két "fogást" is leteszteltem ebédre, a kedvenc egyben sült ételemet, és a kekszet. Ez egy egyben sült dolog amúgy is az egyik favoritom, az oka pedig nagyon prózai: egyetlen edényben készül el minden, tehát csak azt kell mosogatni. 
Végtelenül egyszerű a történet, bármilyen husit (csirkecombtól marhafelsálig bármi jöhet) befűszerezünk ízlés szerint, megtisztítjuk a zöldségeket (értelemszerűen hasonló zöldségeket, tehát gyökérzöldségeket - hisz azok egyszerre puhulnak meg), egy tepsibe, jénai tálba vagy római tálba lerakjuk a zöldségeket a husival, mehet a sütőbe, és a husitól függően 1-2-3 óra múlva kész. Nyilván ha csak burgonyát rak bele valaki mondjuk csirkecombbal akkor elég lesz az 1 óra is, de ha mondjuk egészben hagyott marhafelsálat vegyes zöldséggel (répa, burgonya, cékla, hagyma, fehérrépa...) akkor akár három óráig is kell sütögetni. Se bő olaj, se prézli, se semmi nem kell hozzá, én csupán egy egész pici olajat szoktam a tetejére rakni, hogy ropogósra süljön tőle a zöldség.
Namost én ezt tegnap elkészítettem, amúgy szinte sosem eszünk disznóhúst, de most egész friss karajt kapott a hentes, úgyhogy gondoltam miért ne... Tisztítottam hozzá krumplit, répát, céklát és hagymát, az egészet beraktam a kedvenc kis viharvert teflontepsimbe, másfél óra 180 fokon alufóliával lefedve, majd még kb negyed óra fólia nélkül, és voila. Így festett a dolog lépésről lépésre:



Természetesen karácsonykor majd "puccosabb" formában fogom mindezt elkövetni, pl római tálban fogom megsütni (csak most nem volt kedvem beáztani a tálat meg miegymás), és terveim szerint gyönyörűséges marhahusit fogok megsütni zöldségekkel, és hogy ünnepibb legyen a fogás, fogok még hozzáadni vörösbort, gyöngyhagymát és kakukkfüvet, hogy kicsit burgundi-marharagu fílingje legyen, de mégsem egy szószos étel lesz. Egyébként, ha netán túl sokáig tart míg megpuhul a husi, és a zöldségek neadjisten túlságosan szétfőnének, akkor sincs semmi baj, a B-terv az, hogy ha látom, hogy a husi még sehol (nem gyakran sütök egyben nagyobb darab marhát, úgyhogy még akár meg is történhet) a zöldségek pedig túl fognak sülni, akkor a burgonyát kiszedem, a többi zöldséget bent hagyom, öntök még hozzá vörösbort, és hagyom hogy szétfőjenek. Utána mikor kész a husi akkor a szétfőtt zöldségeket leturmixolom egy kicsi igazi vajjal, mintegy barnamártás jelleggel és mehet a husi és krumpli mellé. Szerintem ez a fogás határozottan ünnepi, és végtelenül egyszerű, nem kell mindenféle külön fazekakban pepecselni vele, és az íze pedig felülmúlhatatlan. Arról nem is beszélve, hogy semmi egzotikus nincs benne, itthon is könnyen beszerezhető minden egyes alapanyaga bármikor. A zöldségek édesre sülnek és ropogósak, nekem ez a kedvenc köretem az egész világon, de tényleg. Ha diétázik valaki, ne rakjon bele burgonyát, de egyébként ennyi burgonya simán belefér, főleg hogy ilyen egészséges módon készül.

A másik dolog amit csak azért sütöttem meg, mert én tudom, hogy finom, csak muszáj volt megkóstoltatnom, hogy másnak is ízlik-e. Két ember (plusz én, az három :) ) egybehangzó véleménye szerint meglepően finom, ahhoz képest hogy keksz, és nincs benne se cukor, se liszt. Ha nem mondom el előre hogy ez ilyen "fitnesszes" keksz, senki sem mondja meg róla, és akkor az "ahhoz képest..."-rész is kimaradt volna az értékelésből :) :)  Ami van benne:
- 3 banán
- 1/3 bögre reszelt alma
- 2 bögre zab
- 1/4 bögre mandulatej v sima tej, de nekem nem kellett bele mert elég laza volt a tészta, lehet hogy a banánok érettségétől is függ, hogy milyen puhák
- 1/2 bögre mazsola - én ezt kihagytam, gyerekkorom óta utálom a mazsolát, de bármivel helyettesíthető, aszalt vörösáfonya vagy bármi
- 1 teáskanál vanília - aki szereti
- 1 teáskanál fahéj, szegfűszeg, narancshéj, mézeskalács-fűszerkeverék, vagy egy pici méz, bármi ami ízlés szerint belefér
- csipet szódabikarbóna

Óriás bonyolult elkészítési módja: keverd össze a hozzávalókat
Sütési idő: 18-20 perc, 200 fokon
Íme képekben:



Ki mondta, hogy bonyolult dolog a főzés?? :) 

2013. december 7., szombat

Kiskarácsony nagykarácsony 1.rész - a tervezés

Én tényleg, őszintén sose értettem ezt a karácsonyi nagyzabálást. Lehet, hogy szerencsés véletlen csupán, de a mi családunkban sosem volt divat ez az őrült zabálás. Hárman vagyunk lánytestvérek, ezért nálunk mindig inkább a "csajos" kaják domináltak, mint pl karácsonyi vacsorának pulykamell franciasalátával vagy ilyesmik, de komolyan mondom nem tudok például felidézni olyan esetet, hogy anyukám sült krumplit sütött volna otthon, bármikor is. Leveseket ettünk sokat, meg főzelékeket husival meg fasírttal, rakott zöldségeket, ilyesmit. A legnehezebb kaja a rakottkrumpli volt, az tényleg nem diétás de mutassatok egy magyar családot ahol az nem nagy kedvenc. Nagymamáméknál is mindig szezonális, kertben éppen fellelhető zöldségekből volt a menü, na jó, mama azért nagy sütimester, de azt is ésszel, nem minden nap. Viszont tisztán emlékszem (talán óvodás korú lehettem), mikor mondtam papámnak, hogy éhes vagyok, és ekkor letépett egy érett paradicsomot a kertből, és mondta hogy ezt egyem. Szóval így zajlott nálunk a gyerekek etetése, nem volt csoki meg csipsz meg ilyesmi, a jutalomfalat egy darab színes gömbrágó volt ebéd után :) Ezért aztán talán mondhatom azt, hogy szerencsés háttérrel rendelkezem ahhoz, hogy ne is igényeljem ezeket az óriás többnapos végnélküli evészeteket, pláne ne műkajákból meg habcsókokból meg egyéb rettenetes cukros dolgokból.

Meglepően sokan felteszik nekem a kérdést, hogy ők szeretnének egészségesebben főzni, de hogyan? Meg hogy: ha nem eszek krumplit mellé, akkor mit egyek? Meg ha nem rántom be a levest akkor micsináljak vele? Szóval arra gondoltam - mivel idén én leszek a szerencsés aki a karácsonyi vacsit sok emberre elkészítheti, első ilyen alkalom jajajaj :) - leírom, hogy én mit, miből és hogyan fogok elkészíteni, úgy, hogy 3 férfi is lesz a társaságban, akiknél nincs kegyelem, nincs bocsánat ha valami nem finom azok ugyan meg nem eszik... Egyetlen egy dolgot fogok készen rendelni, az pedig a bejgli. Én ugyan nem szeretem, de a fiúknál nem tudom kikerülni a mákos és diós bejglit, szóval annál be kell hogy adjam a derekam. Viszont minden mást saját kezűleg fogok elkészíteni, illetve még egy bevallanivalóm van, erősen gondolkodom rajta, hogy van egy grillcsirkés Budán, ahol lehet előre rendelni grillkacsát is, szóval lehet hogy azt bepróbálom az egész grillkacsát valamelyik étkezésre vöröskáposztával... nem mintha nagy kunszt lenne megsütni egy madarat egészben, viszont mégis, csomó ideig tart (nem is tudom, de hogy 3 óra hosszat minimum kell sütni egy nagyobbacska jószágot, az tuti). Mivel alap, hogy megőrülni sem fogok az egész készülődésben, ezért minél egyszerűbbre veszem a dolgot, hát igen, bevallom, a grillkacsa ötlete erősen foglalkoztat :) Na de majd meglátjuk, majd beszámolok ígérem.


Fogok ezenfelül természetesen házi készítésű sütit meg kekszet is sütni, karácsonyi ízekben, minden fahéjtól meg szegfűszegtől fog illatozni, és mégis, egy gramm fehér lisztet sem fogok felhasználni semmihez (nehéz is lenne, mert nincs otthon egy szem liszt sem). Lesz még hal is, az meg majd jól attól függ, hogy a Metro-ban milyen halat fogok kapni, de hogy nem olajban-panírban lesz elkészítve, az is tuti.

Lesz forralt bor is száraz vörösborból, szóval egy percig se gondoljátok, hogy éhezni fognak a népek. A fán ellenben nem lesz szaloncukor, se mézeskalács, sorry. Házilag otthon fabrikálni szaloncukrot se időm, se kedvem nincs (akinek van, annak a jó hír, hogy lehetséges! :)) a mézeskalácsot meg nem tudom meg lehet-e csinálni zabpehelylisztből, de szerintem nem, mert annak nagyon fontos, hogy milyen az állaga... Szóval azt kihagyom.

Egyébként bárkinek bármi ötlete van a karácsonyi menüre, ossza meg velem, mert mint láthatjátok még nem kristályosodott ki a tervem :)

Most pedig megyek a piacra ötleteket gyűjteni :)


2013. december 5., csütörtök

:) :) :)


Barátnőmtől kaptam :D Ezek szerint mégis tudják, hogy mit nem kéne... :) Na majd megnevelem mindet előbb-utóbb, remélem!

2013. december 4., szerda

Egészséges almás joghurt

Nagyon egyszerű, nagyon gyors és nagyon egészséges: nem kell hozzá egyéb csak jó minőségű natúr joghurt, édesítőanyag (méz, stevia vagy akár édesítőszer), alma és fahéj (meg szegfűszeg, aki szereti). Mivel most szezonja van, mondhatnám, hogy "igazi téli ízek", de amúgy nem, mert nyáron is nagyon jó, akármilyen gyümivel :)

Almát meghámozod (remélem más is megeszi a gyümölcs héját, miközben hámozza :) ), lereszeled, ha sok az időd meg is párolhatod (picit más íze van ha nem nyers), ha nincs sok időd akkor összekevered a joghurttal, a fűszerekkel, édesítőanyaggal és kész. Ha mondjuk komplett reggelit szeretnél akkor adj hozzá lenmagot és/vagy zabpelyhet, egy banánt, aszalt gyümölcsöt, vagy főzz zabkását és keverd vele össze vagy bármi:


Sokkal finomabb, mint az előregyártott, készen kapható cukros vackok, ráadásul ott egy darab 125-150 grammos, ami valljuk be, nem túl sok, bárki meg tudna enni egymás után hármat minimum (legalábbis én gond nélkül). Maradjunk akkor az almás joghurtnál, ha már én is azt készítettem éppen. Tehát van a Jogobella almás-fahéjas joghurtja:
150 grammos, gyümölcstartalma 9 azaz KILENC százalék (nevetséges) , ára 123 forint.
Összetevői:
joghurt 3,5%-os tejből, alma és almalé (almalé-sűrítményből), glükóz-fruktóz szirup, cukor, mazsola, karamell (szirupból), tejfehérje, őrölt fahéj, aroma.

Tápérték 100g termékben:
Energiatartalom441kJ/105kcal
Fehérje3,6g
Szénhidrát16,9g
Zsír2,5g

Tehát egy adag (egy doboznyi) joghurtban értelemszerűen mindenből másfélszer ennyi van (azaz közel 160kcal). Viszont egy ilyen joghurt jóindulattal sem nevezhető reggelinek, de mégcsak köztes étkezésnek sem, mert a 150 gramm elég karcsú, jóllakni biztos nem fog vele senki, viszont ahhoz képest annyi kalória van benne mint 1,25 kiló uborkában. Jó, ez így tényleg gáz mert nyilván nem ubit fog senki rágcsálni joghurt helyett, csak mondom, hogy a semmi tápanyagért ez így elég sok. 

Ehhez képest a Cserpes natúr joghurt 250 grammos, 180-200 forint, az összetevői: pasztőrözött tej és joghurt kultúra. Ennyi. Ebből az egy doboznyiból azonban - a gyümölcs és és egyebek hozzáadása után - 2 adag simán kijön, azaz mondjuk 2 ember reggelije biztosan. A natúr joghurt egyébként igazi jolly-joker a konyhában, és tápértéke 100g termékben:
Energiatartalom239kJ/57kcal
Fehérje3g
Szénhidrát1,7g
Zsír3g

Emellé igazi almát raktunk ami ugye 100% alma, valamint mézet/nyírfacukrot, vagy édesítőt. Talán nem is kell tovább taglalnom mi a különbség az előregyártott és a házi között. A natúr joghurt, alma, zabpehely, lenmag és fahéj rengeteg pozitív hatásáról nem is szólva. Semmi mesterséges színezék vagy hozzáadott aroma. 

Tehát nem azt próbálom elmondani, hogy ez így mennyivelsokkalhúde olcsóbb, hanem azt, hogy egyáltalán nem drágább (ha leosztod, még az almával meg mézzel együtt sem jön ki többre az adagonkénti ára), ellenben egészséges is. Tehát hátránya semmiképpen nincs. Hacsak azt nem veszi valaki hátránynak hogy nagyjából 2-3 percig tart elkészíteni, de akinek ez indok lehet, azzal már nem sok mindent tudok kezdeni, de tényleg. 

De aki még mindig nem lenne meggyőzve arról, hogy érdemes 3 percet szánni egy ilyen egészséges verzió elkészítésére, annak mutatom, hogy 5 perc után ez a látvány fogadott:


Happy End. :)

2013. december 2., hétfő

Egy magyar edző Japánban, 1.fejezet - japán étkezési szokások

Hát képzeljétek, egy edzősulis csoporttársam - a földkerekség legeslegjobb csoportjából -  Japánba költözött a kisfeleségével, (és már ott dolgozik egy edzőteremben, óriás respekt és büszkeség), és az van, hogy megkértem, hogy ha van egy kis ideje és affinitása, írjon érdekességeket mindenféle izgalmas témakörökben nekem. Igazából bármire, ami magyar szemnek és füleknek érdekes lehet, táplálkozás, mozgás, életmód, életszemlélet, hozzáállás kategóriákon belül vevő vagyok, és engem személyesen borzasztóan érdekel. Meg is kaptam az első adagot (remélem lesz még több is, Imi!! - ez egy célzás volt  ), olvassátok szeretettel:

"Az az igazság, hogy elég nehéz összefoglalni, hogy "mit is esznek a japánok", pusztán egy-két pontot tudnék kiemelni amit érdemes megemlíteni. Ahol lakom, itt Okinawán állítólag a világon a legmagasabb a várható élettartam, legalább is az utóbbi időkig így volt. A feleségem egy idősek otthonában dolgozik, ahol az átlagéletkor 90 év körül van. Itt a szigeten a világon a legnagyobb arányban vannak a százéven felüliek. Ezt a tényt egyesek üzleti célra is megpróbálták felhasználni, mondván hogy "Okinawán bányászott só" meg mittudomén milyen baromságok, ezt természetesen nem szabad készpénznek venni. Az, hogy mit esznek a japánok és mit esznek az okinawaiak, egy picit különbözik, legalább is ami a hagyományos étkeket illeti. Itt teremnek olyan zöldségek, amelyek egyszerűen máshol nem teremnének meg, egészen különlegesek:





Néhány alapvető tudnivaló a hagyományos japán konyháról (és itt most ne a sushi éttermekre gondolj, csak arról írok, amit az emberek ténylegesen a hétköznapokon esznek).
Először is a főétel a rizs, ezt mindenki tudja. Itt úgy csoportosítják az ételeket, hogy -shushoku, főétel, azaz rizs -shusai fő kiegészítő a rizsre (hal, hús, szója, stb.) -fukusai mellék kiegészítő, ami általában zöldséget jelent -misoshiru, azaz miso leves

Szinte nincs olyan étkezés, amikor ne ennék a szója valamilyen feldolgozott, erjesztett, stb változatát. Szója nélkül nincs japán kaja! És most jön, ami meglepő: Okinawán az egyil leggyakoribb "fő kiegészítő" a rizs mellé a sertéshús! Ráadásul a disznócskának minden procikáját, pl. a körmöt is megeszik, ahogy mi magyarok is. Szóval itt a titok, egyél sok disznóhúst! De mielőtt még a körömpörkölt szerelmesei nagyon megörülnének, leszögezem, hogy egy étkezés alkalmával sokkal kisebb mennyiséget fogyasztanak belőle, mint mi! 



A másik, hogy a tányéron sokkal gyakrabban szerepel a hal. Az egyik gyakori hal itt a makréla.
Egy átlagos japán napi menü: - Reggeli: rizs, miso levessel, egy szelet makréla, mellé tengeri algából készült zöldség. (algából készül étel rengeteg fajta van, pl. a "hidzsiki". - Tízórai: egy onigiri, azaz rizsgombóc, a közepében egy kis szardínia, kívül norival (ez is egy algaféle) bebugyolálva. - Ebéd: Oyako-don, azaz rizs, a tetején csirkehús és tojás, hagyma összefőzve). - Uzsonna: csak tea - Vacsora: a legnagyobb étkezés. Gyakran egy étkezésnél vagy tízféle dolog is az asztalra kerül, de a rizs az mindenképpen. Emellett egy kis halacska, egy kis szója (pl. hiyayakko, hidegen tálalt szójakocka kis zöldhagymával, szójaszósszal leöntve), többféle zöldség, burgonya, savanyúság, stb. Nagy örömömre szolgál, hogy a japcsik is imádják a savanyúságot és nagyon sokfajta van. Esetleg egy kis "kimcsi", ami koreiai, savanyított kinai kel erőspaprika porral ízesítve. 
Ez egy példa volt a hagyományosra, most nézzük a "modernet": - Reggeli: pirítós, esetleg bundáskenyér, amit itt édesen, pl. mézzel esznek. - Tízórai marad az onyigiri. - Ebéd: bento, azaz uzsonnás doboz a boltból, amiben a rizsen kívül van rántotthús, kis falat burgonyapüré, egy falatka lazac, egy falatka savanyú jégcsapretek, egy falatka párolt spenót (nagyon finom ám!). Energiatartalma kb. 900kcal. Egy étekezés alkalmával több dologból esznek egy picit. Eléggé zsíros és iszonyú sok rizs van benne. Ha építkezésen dolgozom, épp elég, ülő munkához rengeteg. Van kistesója is, az kb ennek kétharmada. - Uzsonna: Nasi az van a boltban dögivel. Pl. a magyar "jó reggelt" keksznek van japán verziója, 

valamint mostanában kijöttek az ilyen-olyan energiapótló "balanced" szeletek, ami elvileg egészségesebb, mint ha csak csokit ennél, de valójában cukrot, margarint tesznek bele, hogy eladható legyen. Édességből, isteni ínycsiklandozó péksüteményekből aztán fillérekből cukorbetegre eheted magad, ahogy tetszik! 
Karácsonykor (ami nemsokára itt van, ehhez képest rövidujjúban szaladgál mindenki) egy rakás KFC-t visznek haza. Igen, Kentucky-t. Ez egy modernkori őrület. Aztán van Meki, meg minden, ami az elhízáshoz kell. Van egy nagy étteremlánc, amelyik csak fánkot árul, a neve Mister Donuts. 
Ennek ellenére nagyon kevés az igazán elhízott ember. Annyira nem rajonganak az édességekért, férfiak szinte rá se néznek (nem úgy mint én ) A sportolási szokásokról, mozgásról majd legközelebb... Talán csak annyit, hogy rengetegen kocognak. Sokan vannak, akik a magazinok, TV hatására nagyon odafigyelnek arra, mit esznek, mit isznak, de ugyanúgy vannak, akik képesek munkába indulni úgy, hogy visznek egy adag vákuumcsomagolt rizst (csak rizs) öt darab édes péksüteménnyel (sajnos igaz).



Ami az éttermeket illeti, nagyon sok a kínai étterem, de ezeket semmiképpen nem szabad a magyarországi kínai kajákhoz hasonlítani, mert egy egészen más ízvilágról van szó. Rettenetesen finom! Ugyanakkor eléggé zsíros, sós. Sushit csak néha esznek. Szeretik a tejet és a tejtermékeket. Sok sör is fogy a boltokban. Vannak olyan őrületek, hogy "nullkalóriás sör", "nullkalóriás alkoholmentes" stb. A Coca-Cola zero-ra azt írják: zéró kalória, zéró cukor, zéró mesteséges ízesítő (az aszpartám, amivel tele van, az persze természetes). 
Ha valaki manapság Japánban egészségesen akar élni, megteheti, de ugyanúgy némi utánajárással, piacra járással és odafigyeléssel jár, mint otthon, csak még nagyobb a kísértés, amikor elmész a péküzlet előtt és ott kell hagynod a frissen sült csokis fánkokat, krémes fánkokat, mazsolás-csokikrémes kalácsokat, stb."

Én nem is tudok ehhez mit hozzáfűzni, talán csak annyit hogy: még-még-még! És ezúton is, még egyszer, köszönjük Imi! Amint érkezik hozzám a következő adagnyi beszámoló, publikálom. Szeretettel várjuk. Addig is vigyázzatok magatokra a messzi Japánban!