A türelem arcai

Őszintén nem tudom lesz-e értelme annak, amit most írok, mert bár igyekszem okosat mondani, épp most próbálom saját magam is meggyőzni arról, amit leírok. Ez a téma pedig a türelem. A türelem a legnehezebb feladatok egyike az életben. Legalábbis az enyémben. Megvan az érzés, amikor már minden idegszáladdal összpontosítasz időtlen idők óta, fogad összeszorítva, és várod hogy amire úgy érzed hogy végtelenség óta vársz, egyszer csak megtörténik? És nem. Nem történik semmi. Akkor úgy érzed, hogy senki és semmi sem hallja meg a kéréseidet, hogy senkit sem érdekel odafent, hogy mit szeretnél olyan nagyon-nagyon. Kicsit reménykedsz, hogy van egy felsőbbrendű lény, Sors, Isten, Karma, bárki, aki ad egy jelet, egy érzést arra vonatkozóan, mit csinálhatnál, merre indulhatnál. Mégsem történik semmi, és a tehetetlenségtől mozdulni sem tudsz. Úgy érzed, átvertek. Hogy mindenki más szerencsés, boldog, csak veled b*szott ki az élet. Aztán másnap reggelre összeszeded magad, újra felkelsz, elindulsz, újra beleállsz a legjobb tudásod (és megmaradt erőd) szerint és reméled, hogy majd most, majd ma.

Sajnos, rá kellett jönnöm, hogy vannak helyzetek, ahol nem úszható meg a türelem. Pontosabban, türelem nélkül nem érdemes. Nem volt könnyű megtanulnom. Sőt, mit is mondok, megtanulnom??? Dehogy tanultam… még mindig háborgok miatta, de lassan kezdem elfogadni. Talán egyszer igazából megértem. 

Igen, vannak dolgok, amikre érdemes időt hagyni. Van, amire egy-két napot, másra pár hetet, hónapot is akár. Hadd érjen. Hadd legyen az enyém, bármi is legyen. Legyen az az edzés eredményére való várakozás, lehet bár egy másik emberrel való kapcsolat kialakulása, vagy bármiféle tanulási folyamat, mondjuk egy új munkahely vagy egy új pozíció feladatainak teljes megértése. Hadd formálódjon és váljék eggyé velem. De nem szabad átesni a ló túlsó oldalára és várni a sült galambot. El kell indulni az úton és tenni is kell ezekért.

Viszont, ha elkezdek rohanni, kapkodni, és siettetem a dolgokat, azaz türelmetlenné válok, akkor elvesztem. Ám ha élvezem az utat, aminek a végén, a célban ott a jól megérdemelt díj vagy a kitűzött cél, akkor nyert ügyem van.

Így visszagondolva a kínai üdvhadsereg összes ujját igénybe kéne vennem, ha össze akarnám számolni hányszor mondta a nagymamám, hogy előbb-utóbb be fogom látni, hogy a boldog, sikeres élet receptjének egyik igen fontos, gyakran elfelejtett összetevője a kitartás, és a türelem.

A nagyszüleim ezt még az őseiktől tanulták, hozták, és a mindennapi életükben aktívan alkalmazták. Hisz ők leginkább még mezőgazdaságból éltek, legalábbis kertet műveltek, gabonát termesztettek és gyümölcsfák adták a gyümölcsöt nem a boltban vásárolták a jófajta lekvárnak (és pálinkának) valót. Mikor a kerted gondozod, táplálod, öntözöd, nem várhatod, hogy a növények a szemed láttára azonnal megnőjenek. Folyamatosan, az év folyamán végig gondoznod és öntöznöd kell a növényeidet, hogy azok a fák egy idő múlva virágba boruljanak, teremjenek, a gabonaszemek beérjenek, hogy a virágok gyönyörűvé váljanak. Az ő türelmük még belülről jött, és mélyről jövő hittel párosult. Hittek benne, hogy a türelem meghozza a jutalmat, és minden alkalommal be is következett ez, ami rendre megerősítette a hitüket.

A mi hitünk hol van már? Leginkább sehol. Pedig a hit fontos lenne, mert hit nélkül nincs meg a – modern szóval élve – motiváció.

Miért? Mert nem megy minden egyik napról a másikra. Minél fontosabb számunkra egy cél, annál tovább tart azt elérni, és minél nagyobb jelentőséggel bír számunkra, annál gyorsabban akarjuk megkapni, ezért annál több fegyelmezettségre és türelemre van szükségünk ahhoz, ahogy elérjük.

Persze könnyű várni az azonnali gyors eredményeket, de közben elcsüggedünk, ha nem kapjuk meg a várt eredményt azonnal. Én meg pláne. Igazi rákként a hangulatom is képes olyan gyorsan magasságokból mélységekbe zuhanni (és fordítva is) ahogy az időjárás váltakozik mostanában. Rengeteg, és tényleg, komolyan mondom, hogy emberfeletti mennyiségű önuralomra volt szükségem az utóbbi időben, hogy tudatosítsam magamban, hogy „Türelem… meglesz a cél, csak türelem”. Mindig kapok új és új kihívásokat, mindig új fajtákat, ahol alkalmazhatom ezt az újonnan szerzett képességemet, de most kaptam egy olyat ami igazán nagy falat és különösen próbára tesz. Az előzetes türelmetlenkedés után azonban fel kell mérni, hogy mennyit ér meg neked az adott cél. Ha tényleg fontos, akkor ki kell tartani. Ezt magamnak is mantrázom, de úgy érzem, lassan tényleg magamévá is teszem ezt a gondolatot.

Nagyon sokszor jutott eszembe, hogy más élete mennyire könnyűnek tűnik. Hogy másnak – kívülről nézve – mindig könnyebb, hogy minden egyszerűen megy, csak nekem göcsörtös minden út, amire lépek. De mikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy ha folyton másokhoz hasonlítgatom magam, mindig találok valakit, aki jobb, okosabb, ügyesebb, gazdagabb nálam. Tehát semmi értelme sincs a mások életével hasonlítgatni a sajátomat. Megpróbálom inkább ehelyett a sajátomból kihozni a számomra legjobbat. Ennek fontos része a türelem is. Hiszem, hogy az én életem is olyan, ami a számomra legmegfelelőbb. Teszek érte, és tudom, hogy minden úgy jó, ahogy van és úgy lesz jó ahogy lesz. Érzem. Hiszem.