2015. február 14., szombat

Gondolatok Valentin napra... véletlenül sem a szerelemről.

Ma délután kedvem volt írni valamiről, de fogalmam sem volt hogyan kezdjem, így megkérdeztem a csajokat miről írjak. Jöttek is az ötletek, hogy írjak a feminizmus-hímsovinizmus témaköréről. Aztán volt, aki azt mondta, hogy általánosságban az emberi-és párkapcsolatokról… Hát megpróbálom valahogy ezt ötvözni, mert mindkettő óriási téma, sokezer megjelent könyvvel, szóval lenne mit írni róluk… Elgondolkodtam kicsit, és próbálok egy aktuális lenyomatot leírni ami épp ebben a pillanatban a fejemben van ezekről. Nem lesz könnyű, lehet, hogy nem lesz szimpatikus sem néhány embernek, de ez van.

Szóval. Mi is a feminizmus. A feminizmus politikai eszme és mozgalom, amely kezdeti célja a női egyenjogúságáért való harc. Rengeteg irányzata van a legszolidabbtól a legelvetemültebbig, és erről is egész könyveket lehetne írni, hogy honnan indult, hogy alakult, a szüfrazsetteken keresztül Virginia Woolf-on át a kortárs hangadókig, akikkel meg igazság szerint már Dunát lehet rekeszteni. De lényegében azt hiszem, hogy a különböző irányzatokat a közös alaptézis tartja össze, miszerint: "A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők." A feminizmus alapcélja tehát, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat, amelyek egy férfit megilletnek. Másképpen: a feminizmus az a radikális eszme, ami szerint a nő is ember. :) 



Hiába tagadnám, a probléma valós, hisz nőként próbálok boldogulni egy férfiközpontú társadalomban, és el kell mondanom, hogy saját bőrömön érzem hogy nem könnyű, ellenben nehéz. Bár konkrét adataim nincsenek és a statisztikáknak meg valamiért nem hiszek, biztos vagyok benne hogy az például, hogy a nők ugyanazért a pozícióért kevesebb fizetést kapnak, igaz. Továbbá egy nőnek valahogy azt érzem, hogy mindig több a feladata az életben, több kötelesség és felelősség köti mint a férfiakat. Persze nem akarom én lealacsonyítani a férfiakat, mert megvannak még az igazi férfiak is, de sajnos egyre kevesebben. Ez a metroszexuális divat szerintem agyrém, a mellkasgyantával és a szempillafestetéssel együtt amit a pasik mostanában művelnek. Egy férfi legyen férfi, izzadjon ha meleg van, állítsa be a csapot zuhanyzás után egy szál törölközőben, szereljen kazánt, annál szexibb nincs ha egy férfi Férfi. És ezt minden nő nevében mondhatom. Férfi a kozmetikai szalonban -> nem szexi. Férfi a kádban állva kazánt szerel -> agyeldobósan szexi. Nyilván mindenkinek a saját férfipéldánya az akitől elalél ha meglátja csavarhúzóval a kezében, nem a pocakos szerelőről beszélek aki szuszogva szereli a bojleredet :) 



Nos viszont, ha összeírom milyen feladatai vannak csak a család keretein belül manapság egy nőnek, elég hosszú lesz a lista. És ez a lista egyáltalán nem tartalmazza a karrier, közélet és munkahely további szerepeit:
  • háziasszony, az élettér mindentudója és rendben tartója
  • anya - ehhez komment sem kell
  • a család lelke - azt hiszem ez is egyértelmű
  • dekoratív partner, érdekes társaság, társalkodónő ha arra van szükség
  • szexuális csábító
  • testi-lelki-szakmai támasz
  • gondoskodó, empatikus partner (ha stresszesen jön haza a ház ura)
  • a szociális kapcsolatok ápolója, építője (barátok, rokonok, kollegák)
  • szervező, aki mindenre emlékszik és ezekről gondoskodik (szülinapok stb)
  • saját szakmai karrierjének építője (családi költségvetés fontos eleme a fizetése)
  • problémamegoldó, logisztikus (hogy juttassuk el a gyereket suliból balettra)
  • a jövő tervezője, stratéga (hova menjen a gyerek iskolába, mi legyen a vacsora...)
Ez a lista minden pontja már önmagában is teljes embert kíván, ehhez képest a nőknek nemcsak ezeket, de ennél sokkal több szerepet kell tökéletesen kell elsajátítani és szünet nélkül alakítani életük folyamán. 

Az evolúciós és történelmi távlatokban a nemi szerepeket a nemek közötti biológiai és fizikai különbségek miatt létrejövő munkamegosztás alakította ki. (mammutvadászat kontra bogyószedés, nyilván az erősebb ment a mammutért, a gyengébb meg harcolt a bogyókkal...) Nyilvánvalóan a munkamegosztás képezte az alapját annak, hogy jellegzetes különbségek alakultak ki a férfiak és a nők viselkedése, reakciói, személyiségjegyei között.  (a nők otthon várták erős urukat aki a kardfogú tigris zsákmányért ment, miközben csacsogtak és pletykáltak, míg a férfiak kommunikációja kimerült a stratégiai utasításokban amit egymásnak adtak a tigris elejtése érdekében, amúgy csendben ültek mert igazából halálosan be voltak parázva a tigristől, úgyhogy inkább hallgattak ;) ) Mai világunkban azonban nemek közötti biológiai különbségek jelentősége kisebb, mint valaha, ezért az egykor kialakult munkamegosztás és szerepek bizonyos pontjait is célszerű lenne újratárgyalni. Értem ezalatt, hogy bármennyire is egyetértek azzal, hogy egy nő maradjon nő, egy férfi pedig férfi, és nem hiszek abban hogy minden házimunkát pontosan meg kell osztani (jöhetnek a kövek szerencsétlen fejemre), nem hiszem hogy ez manapság minden esetben működik. A férfiak már nem kizárólagos családfenntartók, igenis szükség van a nők munkájára is, hogy egy család anyagilag fenn tudjon maradni. Ez esetben viszont, ha a nő ugyanúgy 8-9-10 órát dolgozik mint egy férfi, milyen alapon mondja a férfi este hogy fáradt, és a nő szolgálja ki? Félreértés ne essék, semmi bajom a férfi kiszolgálásával, a vacsora főzésével vagy az ágy megvetésével, sem a többi tipikus "női" munkával otthon. Ha uram és parancsolóm 10 órát húzta az igát és hullafáradtan hazaesik, tényleg öröm, ha finom vacsorát készíthetek neki. De ezt elvárni, egy dolgozó nőtől, minden nap, esetleg túlórázás után, kötelező jelleggel, na szerintem az kimeríti a hímsovinizmus fogalmát. 

A hétköznapi hímsovinizmus… jaj ez nehéz mert ez is borzalmasan szerteágazó kérdés, de lényegében a hímsovinizmus a mindennapokra vetítve a párkapcsolati erőszaknak az a formája, amelyet még nem nevezünk annak. Igazából ez annyit jelent összefoglalva, hogy „Jó asszonynak hallgass a neve.” Én a párkapcsolati erőszakról meg a családon belüli erőszakról itt most nem is kívánok szót ejteni, mert az is egy akkora témakör hogy nemhogy a végét nem látom, de az elejét sem.

Olyan pasi, aki explicit ki meri jelenteni, hogy „minden nő kurva” viszonylag kevés van. Persze, mindannyian hallottuk ezt már megkeseredett szerencsétlen pasik szájából mikor éppen szerelmi bánat gyötri őket, de alapvetően kevesen hiszik és vallják ezt a nézetet teljes mellszélességgel. Illetve szerencsére (szerintem) nem túl sok férfi hangoztatja teli torokból, konkrétan kimondva, hogy a nők kevesebbet érnek a férfiaknál, a nők csak megdugni illetve mosni-főzni-takarítani jók, és a nőket, ha rászolgáltak, akár nyugodtan meg is lehet ütni, netán ha kiprovokálják, sőt (és ilyet viszont hallottam már) némelyik "kimondottan igényli a verést", és a leszbikus-szőröslábú-löttyedtseggű-zsíroshajú-kielégítetlen-magányos-harcos feministák pedig fogják be és keressenek maguknak egy normális pasit aki megdugja őket, és attól majd megnyugszanak.




Ez egy alapjaiban elb.szott nézet. Mert bár egyetlen elkötelezett harcos feministát sem ismerek, nem hiszem hogy mindegyik leszbikus lenne szőrös lábbal. Aztán meg, a férfiak gyengesége miatt igenis sokszor kénytelenek felvenni a nők az irányítás fonalát. Hogy messzebbre ne menjek, a saját példámat tudom felhozni. Határozott vagyok és karakán. Nem azért, mert annyira imádom, hanem mert muszáj. Mert a villanykörte nem cseréli ki magát, a csőtörés nem javul meg magától és a munkám nem végzi el magát. Ezután sokszor megkapom, hogy "de te annyira határozott vagy, és ez olyan ijesztő lehet"... hát könyörgöm, mi legyek? Nem célom elijeszteni senkit, és isten bizony nem harapok, de attól, hogy csavargatom a szőke hajam és nézek zöld szemeimet lavórméretűre nyitva, még nem végződnek el a feladataim, nem intéződik el a T-mobil számlaparám és sorolhatnám. Szívesen, tényleg szívesen lennék az, aki fenntartja az otthon melegét egy erős és határozott férfinak, akire csillogó szemmel nézek fel, és csodás jólnevelt gyermekeket nevelné(n)k boldog mosollyal. (Aki ismer lehet, hogy hitetlenkedve szisszent most fel, pedig tényleg így van.) De amíg ez nem valósul meg, mi más legyek, ha nem határozott. Ettől lehet engem feministának hívni ha valaki attól jobban érzi magát és nem talál rá más szót, de ettől még sem leszbikus, sem szőröslábú nem leszek. Ugyanúgy kedves és nőies vagyok ha érzem, hogy lehet, mert van férfi aki mellett lehetek nő. Sőt: igénylem ezt a szerepet, imádok nő lenni. Szeretem megfőzni erős és bátor uram kávéját, megkérdezni mit enne, és csinosan, mosolygósan feszíteni mellette a barátai között. A barátnőim szerintem osztják ezt a nézetemet, mivel mindannyian ugyanezt élik át, a mindennapok küzdőterén keménynek kell lenni, mert muszáj, de élvezik, ha végre nők lehetnek, és vágynak erre a szerepre. Ilyen ez a 21. századi nagyvárosi élet, amit lehet, hogy már a nagyszüleim fel sem fognának, de ez tényleg harcos. Másképp nem megy. Sajnos, teszemhozzá, de ez van.  

Aztán - juteszembe - ott van az a női nemre nézve szégyenletes oldala is az egész témakörnek hogy azt mondják, hogy a nők csak a pénzre hajtanak. Ebben részleges igazat adok. Igen igazat adok, mert tényleg léteznek azok a huszonéves nőstények, akik meglátnak egy pasit, aki menő kocsival van, legyen bár öreg és szottyadt, de mégis rájukrepülnek, mert tudják, hogy a tata hamarosan úgyis feldobja a talpát, és addig csak kibírják vele az X6-osban. Aztán vannak ugye az idősebb nők (puma-faktor), akik viszont a fiatalabb férfiakat célozzák meg. Erről sem akarok többet írni most, mert ez megint megérne egy egész estés fórumot.

Mindenesetre annyit leszögeznék, hogy feminizmus ide, hímsovinizmus oda, bármi történjék is, mélyen hiszem, hogy először vagyunk emberek, alapvető emberi jogokkal, érzésekkel, érzelmekkel és vágyakkal – és csak aztán nők vagy férfiak, akik egymás szeretetére vágynak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése