2016. március 25., péntek

Követhetetlen változások

Na most lett elegem.
Úgy változnak a fitnesszel, táplálkozással és egészséges életmóddal kapcsolatos elméletek, ahogy a szél fúj. Egyik megmondóember übereli a másikat, mindenki marhára megmond mindent, és most éppen a jó és CSAK az a jó amit mondanak, és ha nem úgy csinálod, te vagy a világ hülyéje, de ők amúgy leszarják, "ők szóltak". Egyébként nem vettem a fáradtságot hogy visszanézzem egy-egy ilyen tanácsadó régebbi tanácsait, de teljesen biztos vagyok benne hogy a pár évvel/hónappal ezelőtti saját tanácsaikat is rendszeresen felülírják. Persze ez nemcsak a hazai megmondóemberekre igaz, ez világszinten is ott van. Csak hogy néhány ilyen hullámzást említsek, ami így hirtelen eszembe jut, csak mindezt csak az utóbbi 10-15 évben, hogyan változott:



-      - A tojás jó –>  A tojás méreg, koleszterinbomba – > A tojás jó
-      - Egyetek mindenféle húst -> Csak a fehér, szárnyashúsok és halak egészségesek –> Egyetek sok marhát (is), serkenti az izomképződést, kell a vörös hús is
   - A zsiradék kell -> Az Isten szerelmére ne fogyassz zsírt egyáltalán -> A zsiradék kell a testnek.
-     -  A tej jó –> A tej felnőtt emberekre káros, nem vagyunk kisbocik –> A tej jó –> Csak növényi „tejeket” igyatok, csak az a jó -> A tej jó
-     -  A szénhidrát jó, a szénhidrát kell –> Egyáltalán nem kell szénhidrát (Atkins) – >A jó szénhidrátra szükség van
-     -  Egyél mindent, mértékkel -> Csak bizonyos táplálékokat fogyassz, mást a kezeddel se érints (paleo stb)
   - Csak a bio a jó -> Igazából semmi sem bio, felesleges kiadás
-     -  Ha fogyni akarsz, egyél keveset –> Ha fogyni akarsz, tarts 1200/1300/1500 kalóriás diétát –> Ne egyél olyan keveset, nem vagy te ágyban fekvő beteg, így csak leépülsz
-     -  Ha fogyni akarsz, fuss –> Ne fuss, a futás izmot éget, nehogy fussál
-     -  A zsírégetés 20 perc után kezdődik, kitartó alacsony pulzuson végzett kardio mozgás a kulcs –> Az intervall még elmegy, de az isten szerelmére, ne fuss! 

Némi közöm van az elmélethez, DE ez mostmár kiverte a biztosítékot. Hogy lehet ezt követni? Sehogy. Hogy tudja ezzel bárki tartani a lépést? Félévente teljes életmódváltást kellene mindenkinek kiviteleznie, ha az éppen aktuális „csakezahelyessemmimásnemjó” trendet akarja követni. Ez nevetséges, komolyan.

Nagyanyáink ha fogyni akartak, egyszerűen kevesebbet ettek és többet mozogtak. Nem volt paleo meg szénhidrátcsökkentett vekni meg mandulatej, volt egy tányér borsófőzelék helyett fél tányér. És működött.
Persze ez megint céloktól függ. Ha valaki a következő Toldi Zsuzsi vagy Kiss Virág akar lenni, az igenis számolja a szénhidrát meg fehérje grammokat és tartsa be tűpontosan a diétát és edzéstervet. De ott komoly célok vannak. Az más. (egyébként off-season-ban ők is esznek ám normális kaját, csak úgy mondom) Ha valaki táplálékallergiás, az is más téma, abba nem szólnék most bele. De egy átlagos, 21. századi elfoglalt ember, aki dolgozik, akinek barátai és társasági élete van (a társasági esemény ugye általában evést/ivást jelent) aki túlórázik és stresszel és a nap végén néha jól esik egy pohár bor, aki szeretne örömmel enni és örömmel mozogni, annak ez nem opció.

Az kétségtelen és régóta mindenki tudja, hogy a szabadidejüket aktívan, mozgással eltöltők biológiai kora sokkal fiatalabb, mint kanapén terpeszkedő kortársaiké. Az inaktív életmód növeli az öregedéssel összefüggő betegségekre való hajlamot is, valamint egészen nyilvánvalóan közvetlenül befolyásolja az öregedés folyamatát ami ugye a várható élettartam csökkenését eredményezi. Ezt nyilván senki sem akarja (és mégis egy csomóan SEMMIT nem tesznek, hihetetlen)

Közismert, hogy a testedzés mennyisége és típusa, amelyet egy ember végez, jelentős szerepet játszik az egészségben és a testtömegben. A túlzott zsírmennyiség káros a testnek, azáltal, hogy nagyobb terhet ró a belső szervekre, az izületekre és a környező szövetekre, és növeli bizonyos daganatok, a cukorbetegség, szívbetegségek és egy csomó minden más kockázatát. Tehát nagyon egyszerű: azok az emberek (nemtől függetlenül), akik rendszeresen végeznek testmozgást, nem csak az egészségesebb testtömegüket tartják fenn, hanem csökkentik a betegségek kialakulásának kockázatát és egészségesebb csontokkal, izületekkel is rendelkeznek. Rém egyszerű. Persze itt sok más dolgot is figyelembe lehet venni, mint pl a dohányzást, munka közbeni fizikai aktivitást, folyadékfogyasztást, testtömegindexet, stb. Apropó testtömegindex: Eszembe jutott még egy ellentmondás. Régen azt mondták, hogy a testtömegindex mond meg mindent, csak azt kell betartani és minden szép lesz. Ezzel (ahogy arra újabban rájöttek) van egy kis probléma:
Szóval: a felnőttek esetében a BMI számítás tesstömeg a négyzeten (kg-ban) per magasság (méterben).
  
A BMI használatakor azt régebben elfelejtették, hogy a BMI nem veszi számításba, mennyi az egyén zsír- vagy izomtömege. Azok, akik fizikailag fittek és nagy izomtömeggel rendelkeznek, ténylegesen az elhízott kategóriába sorolódhatnak, miközben a több izomtól magasabb a testtömegük, nem pedig a magas testzsírszázalék miatt. Én ezt a saját bőrömön is tapasztaltam mikor gimnáziumban a suliorvos szerint elhízott voltam, pedig marhára nem.

Egyszerűbben: az alábbi két embernek közel azonos lehet a BMI-je. 



Az, hogy Kai Greene nem tetszik meg jaj ez már csúnya azzal most ne foglalkozzunk, hanem a lényeg, hogy a testtömegindexe ennek a két embernek majdnem egyforma. Ergo: csak a BMI-t nézni is hülyeség, ez is kiderült nagyon egyszerűen. Most már mindenféle hasi testzsír mutatókat is néznek mellé/helyette, meg derékkörfogatot meg ilyesmit, de szerintem ez még mindig nem az igazi, mert ott meg a testalkatot és magasságot nem számítják bele, de hagyjuk is.


Szóval egy szó mint száz. Követhetetlen ez így. Miért nem lehet csak simán odafigyelve finomakat okosan ésszel enni, tornázni és sportolni hetente többször, élvezettel, normális mértékben csinálni mindent? Olyan a világon nincs, hogy valaki ésszel táplálkozik, rendszeresen sportol és dagadt mint az állat. Ha igen, na akkor az az ember vizsgáltassa ki magát. De ha valaki mértékletesen, jó alapanyagokból készített jó ételeket eszik, heti többször rendszerességgel sportol (mindegy is mit, csak rendszeres legyen), akkor az az ember normális testtömegű lesz, kielégítő fizikai aktivitással és preventíven karbantartott testtel. Ez meg egyáltalán nem bonyolult, ehhez nem kell semmi különleges tudás. Itt a tavasz, mozogjunk, együnk finomakat mértékkel. Ne vigyük se az étkezést se a testmozgást túlzásba. Legyen meg mindenben az öröm. Szerintem ennyi kell. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése