Időfaktor, kifogásgyár

Ez előző poszt óta kaptam jópár visszajelzést, leginkább az utolsó pár mondatra vonatkozóan, vagyis pontosan ezekre: 

"Ha nincs a saját, véges életedre időd, mire van? Mi az, ami elég értékes ahhoz, hogy legyen rá időd?"

Volt, aki azt mondta, hogy ha ő mondjuk gyerekes anyuka volna, ő ezt nem szeretné olvasni, mert ez olyan szemrehányó. Nem vagyok kisgyerekes anyuka, illetve semmilyen gyerekes anyuka sem vagyok, ezért aztán nem tudhatom, ez tény... 

Nyilvánvaló, hogy a gyerekes szülők szabadideje erősen korlátozott. Ezt nem is vitatja senki. És hogy "egy kisgyerekes anyuka nem tud órákig távol maradni, és tornázni meg szaunázgatni kényelmesen". Ezt sem vitatom. Csak azt nem értem, miért asszociál egy csomó ember rögtön erre? Hogyha az "időd van magadra" szókombinációt meghallják, rögtön jön a támadás (mint legjobb védekezés), hogy "de nekem nincs időm órákat tornázgatni" meg "nincs időm órákat ülni a fodrásznál". Meg a szokásos, unásig ismételgetett kifogások, hogyaszongya „én ilyen vagyok, szülés után mindenki elhízik, ez így van és nem lehet ellene tenni, már túl öreg vagyok, még túl fiatal vagyok, nem is olyan rossz ez a helyzet, itt már nincs mit tenni, ez egyszerűen lehetetlen, vastag a csontom, majd ha több időm lesz…” Miért? Nem értem. 

  Az ember saját magával való törődés az én szememben messze nem ezt jelenti. Én úgy hiszem, hogy nem kényeztetés, sokkal inkább létszükséglet az önmagadra szánt idő és figyelem. Szerintem nem lehet valaki hosszútávon az élet oly sok – a 21. században elvárt - területén sikeres, boldog ember, anélkül, hogy a saját szükségleteit ki ne elégítené. Pici dolgok ezek, messze nem órákig tartó fodrászkodásról van szó, sokkal inkább a minőségi ételről, pár oldalról egy jó könyvből, vacsoráról kettesben a pároddal mondjuk havonta egyszer, a régi barátnők megtartásáról, akikkel pelenkákon kívül is van élet, ilyesmik… persze szorosan ide tartozik a saját tested ápolása és karbantartása is, hisz végeredményben mindenki abban él,és amikor már rég kirepültek a gyerekek, te még mindig ugyanabban a testben fogsz élni. Mégis olyan kevés törődést kap. Én mélyen hiszek abban, hogy ezeket valahogyan meg lehet valósítani. Lehet, hogy logisztikába kerül, de biztos vagyok benne, hogy lehetséges. Hisz - saját tapasztalatok híján az ismerőseim között - olyan sok jó példát is látok manapság. Látok kismamát pár hetes babával a csajokkal leugrani este egy órára fürdetés után. Persze a lányok nyilván bevállalják ilyenkor, hogy az adott anyuka házától egy sarokra lévő helyre ülnek be, és apuka meg bevállalja, hogy őrzi a bébifigyelőt másfél órára mikor már alszik a bébi, de mivel tudják mennyit számít ez anyukának, ezt az "óriási" szívességet megteszik neki. Látok ezenfelül anyukákat babakocsival sétálni, neadjisten kocogni. Látok szülőket játszótéren a gyerekkel futkározni. Látok anyukákat padon ülve könyvet olvasni, babakocsiban alvó picivel. Sőt, látok anyukákat együtt kávézni, szintén babakocsival. Ez mind az „önmagadra szánt idő” témakörébe tartozik az én meglátásomban.

Persze mindig MINDENT meg lehet magyarázni. Hogy sokáig dolgozik a férj. Meg hogy távol van a nagymama. Meg hogy nincs pénz egy óra bébiszitterre. A közeli anyukákat meg nem kedveljük annyira, hogy rájuk bízzuk szemünk fényét. Hogy amit a gyerek meghagy azt KÖTELEZŐ mindig megenni, ez a törvény. Mindent meg lehet magyarázni, szerintem én el se tudom képzelni azoknak a magyarázatoknak a sokszínűségét, amit az anyukáktól kapnék erre. Nyilván arra is van teljesen logikus magyarázat, hogy miért muszáj a játszótéren a padon ülve a többi anyukával nonstop svédasztalként ropogtatni-iszogatni, amíg a gyermek játszik. A dohányzásról szót sem ejtek, konkrétan bottal verném a dohányzó anyukákat, felfoghatatlan agymenés számomra a dohányzás amúgy is, pláne ilyen helyzetben…

Ez persze nem csak az anyukákra igaz. Elképesztően széles a magyarázatok skálája, ha meg kell magyarázni valamit miért NEM csinálunk. A kifogás, bármilyen drasztikusan hangzik, a hazugság egy formája. Amikor ugyanis kifogásokat gyártunk azt jellemzően tudatosan tesszük, tisztában vagyunk, hogy mit akarunk elérni, vagy éppen elkerülni vele. Persze előfordulhat, hogy igaznak tartjuk a saját verziónkat, mi több, eljutunk odáig, hogy magunk is elhisszük. Nagyobb összegben mernék fogadni arra, hogyha ha megkérném ezeket a kifogásgyáros embereket, hogy írják össze, hogy az elmúlt időszakban konkrétan mit tettek a céljuk elérése érdekében, egy igen szerény listát kapnék.

Hogyan lehet ezen segíteni? Megteszem, ami tőlem telik: a jövőben olyan posztokat (is) szeretnék összehozni, amelyben segítséget szeretnék nyújtani a kifogások széles skálájának kiküszöbölésére. Én magam is utálok órákat tölteni a konyhában, ezért aztán csakis olyan ételeket vagyok hajlandó elkészíteni, amelyek egyetlen edényben/tepsiben/tálban elkészíthetőek VAGY 45 percen belül kész vannak. Nincs más opció. Ezenfelül imádok enni. Tehát ezeknek az ételeknek finomaknak is kell lenniük. De egészségesen is szeretnék élni. Tehát kísérletezek. Mivel tudom helyettesíteni a lisztet? A cukrot?... én ezeket mind alkalmazom. Több mint 6 hónapja nincs itthon se cukor, se liszt. Ha akarnám, sem tudnám őket használni. És a háztartás nélkülük is működik, a főzés zavartalan, jelentem. El is fogom mondani hogyan, becsszó. Én magam is sportolok, és hát igen, van, hogy mást már nem tudok csinálni munka után, csak melóból edzés és utána haza. De ez van. Valamit valamiért. Cserébe zseniálisan tudom a tennivalóimat logisztikázni J El tudom mondani miért azokat az alapanyagokat veszem, amiket a kosárba teszek, tudatosan vásárolok ezt magabiztosan kijelenthetem. És nem, nem vagyok hajlandó elhinni, hogy azért mert valaki anyuka, nincs ideje normális táplálékot enni, ha úgyis elmegy a boltba akkor megveheti a normális ételt a cukros sz*rok helyett, ez egyszerűen nem kifogás. Nyilvánvaló és tökéletesen elfogadom, és lehetséges, hogy nincs ideje egy anyukának erobikórára járni pl, főleg ha nincs segítsége. De nem fogadom el azt, hogy ezért aztán a padon kell tömnie magában a kukoricapufit, „gyereksétáltatás” címszóval. Nem akarok én megmondóember lenni, Isten őrizz, van abból már elég széles e világon. Szeretnék inkább apró, praktikus tanácsokkal segíteni azoknak, akik talán akarják is a változást, de tényleg nem tudják hogyan. Nemcsak anyukáknak, igazából nem tudom miért maradtam rajta ezen az anyuka-témán. Nyilván a saját hatásom alá kerültem J Lényeg, hogy minden pici változás számít. Segíthetek?